Advent utolsó napjai, a december 17. és 23. közé eső idő liturgikusan kiemelt időszak. Ilyenkor a zsolozsma esti imaidejében énekelt Magnificathoz az úgynevezett Ó-antifónákat kapcsoljuk, melyek a Megváltót Ó-szövetségi nevein hívogatják. A következő napokban adventi fohászok gyanánt közzétesszük a mindig soron következő antifónát, a hozzájuk tartozó gregorián dallammal együtt.
Azt pedig, hogy mit is sóhajtanak a gyönyörű szövegek, a Magyar Kurír cikkéből érthetjük meg jobban:
“„Ó…” – Mit sóhajtanak az Ó-antifónák?
Fehérvári Jákó OSB elmélkedését adjuk közre a december 17. és 23. között, advent utolsó napjaiban a zsolozsma vesperásában elhangzó Ó-antifónákról, és magukra az antifónákra is kínálunk egy-egy zenei példát.
Egyre hosszabbak az éjszakák, pedig bennünk egyre erősebb a sóvárgás a fény és a melegség után. De nincs mit tenni – karácsonyig ez bizony így marad.
Advent utolsó napjai, december tizenhetedikétől, liturgikusan kiemelt köznapok. A vesperás zsolozsmájában ilyenkor énekeljük a Mária hálaénekéhez tartozó úgynevezett Ó-antifónákat. Minden napnak külön antifónája van, amelyekben az Eljövendőt próbáljuk néven nevezni, megszólítani azokon a neveken, amelyeket atyáinktól kaptunk.
Bölcsesség, Adonáj, Jessze termő ága, Dávid kulcsa, Fölkelő nap, Népek nagy királya, Emmanuel… Hívogatjuk, szólítgatjuk a homályban, szívünk legmélyén rejtőzködő, születésre váró Istent.
Mindegyik antifóna egy gyönyörű dallamon énekelt sóhajtással kezdődik: „Ó…” A liturgia nem arra bátorít bennünket, hogy nyomjuk el vágyainkat, hogy oltsuk ki szerelmeinket, hogy kőszívű emberekként éljünk. De arra sem, hogy a bennünk követelődző igényeknek késlekedést nem ismerve eleget tegyünk, s kielégítsük azokat: arra hív, hogy ezek hangját meghalljuk, túlhalljunk rajtuk. S egy dallamot ad az ajkunkra, hogy elénekeljük és szenvedélyes imába foglaljuk a vágyaink mögött követelődző még mélyebb sóvárgást, a szavakba nem foglalható sóhajokat, amelyeket a Lélek ébreszt bennünk.
Merünk-e még vágyakozni? Tisztelni, szeretni, komolyan venni sóhajtozó szívünket? Bizalommal, sebezhetően, újra gyermekként megnyitni, kitenni azt? Elfogadni, átélni benne azt az Isten formájú, végtelen űrt, amelyet soha semmi és senki nem fog betölteni? […]”
Magyar Kurír, 2019. december 16.
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-o-mit-sohajtanak-az-o-antifonak