A napokban két, összekapcsolódó jeles napot is ünneplünk: évközi 33. vasárnap, idén november 15-e a szegények világnapja, november 19-én pedig Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk.
Szent Erzsébet alakja mostanra teljesen összeforrt az alamizsnálkodás és segítő szeretet képével – nem is csoda, hiszen rövid életének legendáriuma megannyi ilyen történetből áll. Elég csak a rózsa csodára gondolnunk, kórház alapítására, vagy arra, megözvegyülése után miért fosztotta meg férje két öccse a vagyona kezelésének jogától.
Ünnepét legméltóbban úgy ülhetjük meg, ha magunk is jótékonykodunk, pl. a Katolikus Karitász vagy más segélyszervezet javára adományozunk. Ne feledjük, hogy az adventi készület része is a három bűnbánati cselekmény – a böjt, az imádság és az alamizsnálkodás gyakorlása.
A szegények világnapja viszonylag újkeletű emléknap , az Egyházba Ferenc pápa vezette be 2017-ben (világi előzményének az ENSZ 1992-es alapítású szegénység elleni küzdelem napját tekinthetnénk). Bár a pápa első, erre a napra írt üzenetében csak Szent Ferenc példáját hozza fel, az időzítés – akkor az évközi 33. vasárnap november 19-re esett – egyértelmű utalás Szent Erzsébet alakjára.
Az idei pápai üzenet még június 13-án, Páduai Szent Antal ünnepén született és „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet” címmel jelent meg. Benne a Szentatya Sirák fia könyvének olvasására buzdít, és leszögezi, hogy “[a]nnak érdekében, hogy támogatást nyújtsunk a szegényeknek, elengedhetetlen, hogy személyesen is megéljük az evangéliumi szegénységet. Nem érezhetjük „helyünkön magunkat” akkor, amikor az emberi család bármely tagja kirekesztett és háttérbe szorul.” A világjárványra reflektálva rámutat, hogy “a most átélt időszak sok biztosnak gondolt dolgot válságba juttatott. Szegényebbnek és gyengébbnek érezzük magunkat, mert megtapasztaltuk a határainkat és a szabadságunk korlátozását. […] Alkalmas idő ez arra, hogy „átérezzük, hogy szükségünk van egymásra, felelősséggel tartozunk másokért és a világért. (…) Már hosszú időt töltöttünk erkölcsi hanyatlásban, gúnyt űzve az etikából, a jóságból, a hitből, a tisztességből. (…) A társadalmi élet egész alapjának ez a lerombolása azt eredményezi, hogy egymásnak esünk saját érdekeink védelmében, az erőszak és a kegyetlenség új formái látnak napvilágot, és lehetetlenné válik, hogy kialakítsuk a környezet gondozásának valódi kultúráját” (Laudato si’ enciklika, 229.) “
A pápai körlevél mellett vasárnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébet ünnepére írt körlevelét is felolvasták templomainkban. Ebben a püspöki kar a Karitász támogatására buzdít és emlékeztet, hogy “[a] szeretet cselekedetei nemcsak a rászorultakon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik szolgálnak, mert ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészséges embernek sok kívánsága van és elegendő erőt érez magában arra, hogy ezeket meg is valósítsa. A betegnek és a nyomorban élőnek, az ínséget szenvedőnek azonban csak egy vágya van: hogy szenvedésétől, bajától megszabaduljon, de tehetsége és lehetősége talán hiányzik ehhez. Szent Erzsébet élete arra sarkall minket, hogy példája szerint és lehetőségeinknek, eszközeinknek megfelelően mi magunk is vegyünk részt a betegek és a szükséget szenvedők ínségének csillapításában, hogy egykor majd Jézus hozzánk is így szóljon: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” “